Tartozom (legalább) egy coming-outtal: programozó vagyok.
Rosszabb ez minden perverziónál, vallásos megszállottságnál és mániánál. Ezt az iparágat képtelenség puszta szakmaként kezelni. Ez bizony egy hivatás. Ebben, és sok más tekintetben is a művészetekkel rokon, leszámítva azt, hogy ezen hivatás iránt jelenleg nagyobb a kereslet, így lényegesen könnyebb belőle megélhetésre lelni...
Ezt a folyamatos tanulásra, problémamegoldásra és a problémamegoldás nyújtotta sikerélményre épülő kreatív és roppant szórakoztató elfoglaltságot nem lehet nem szerelemből csinálni. De hasonlóan nagy árat fizet ezért a programkód lánglelkű poétája (bocs), mint a klasszikus művészeti ágak sokszor túl kevésre becsült iparosai. Nem, nem csak az egészségkárosító szerek hatásairól, vagy az elhanyagolt külsőről beszélek...
Úgyis szereted ezt csinálni, neked ez olyan könnyen megy, csak lepötyögöd és kész is!
Nem kell semmi flanc, valami legegyszerűbb dologra lenne szükségünk.
Nem tudjuk pontosan mit szeretnénk, reméltük te segítesz kitalálni, viszont mielőbb kéne és lehetőleg olcsón, hehe...
Hofi örökbecsűét idézve: „Igényes, ingyenes munka.“
A pénz kérdése Magyarországon természetesen hatványozottan jelentkezik, vagyis inkább a gyök alatt...
a megrendelők, saját magam szerint... és valójában
Sem szabadúszóként, sem céges alkalmazottként nem tudja egy átlagos megrendelés vagy munkahely esetén a töredékét sem megkeresni a szoftverfejlesztő annak, amit akár egy országgal arrébb kap ugyan azért a munkáért.
A munkáért, ami alapvetően gyönyörködtető és szórakoztató jellege ellenére komoly energiabefektetést, folyamatos tanulást igényel, és ami céges keretek között heti ötször 8-9-10 órában, először csak monotonná, majd később elviselhetetlenül stresszessé válik, ahogy a problémák megoldása helyett, a sokszor rosszul szervezett, de túl nagy mennyiségű munka problémák újabb és újabb egymásra rakodó rétegét kezdi kitermelni, lényegében függetlenül a programozó kvalitásaitól. Mindezt persze bagóért, beáldozva csigolyákat, dioptriákat, de sokszor ennél többet is, olyan termékeken dolgozva, amivel esetleg a készítő nem is tud azonosulni.
Tehát az álommeló könnyen rémálommá válhat.
Ahogy a Projekt dokumentálva lett - Amit a Rendszergazda kivitelezett - Ahogy kiszámlázásra került - Ahogy a Megoldás utógondozva lett - Amire a Megrendelőnek valójában szüksége volt
Ezen folyamatok elkerülésének, illetve a szoftver fejlesztés célravezető módszereinek évtizedek óta komoly irodalma van, mely az IT technológiák rohamos fejlődésével újra és újra aktuálissá válik. Persze ha az alkalmazottakat nem tudja, esetleg nem akarja rendesen megfizetni a cég vagy a megrendelő, az nagyban determinálja a végkifejletet.
Hazánkban szerencsére azért akadnak bőven pozitív példák is, mégis előfordul, hogy a menő startupról kiderül, hogy állami megrendeléseken csüng és a minőség csak külcsíny, a tartalom pedig politikai jellegű. Vagy, hogy a fizetőképes cég fő profilja a pornó, és a piacvezető minőségért és az azzal kompatibilis bérekért olyan megalkuvást kell kötni, amihez nem mindenkinek fűlik a foga. Vagy, hogy az ezer éves ismerősnek megrendelővé válva gőze sincs mennyi energiabefektetést igényel részedről illetve részéről a projekt és néhány heti munka után eláll a megrendeléstől, ismeretség, szabályok ide vagy oda, természetesen fizetés nélkül...
Szóval könnyen eljut az ember odáig, hogy a saját maga főnöke szeretne lenni, hogy nem szeretné feladni idejét, integritását, az ötleteit vagy a hivatást amit művészetként tisztel és amit szeret. Először szabadúszóvá válik, aztán mikor már ez sem elég, teljes függetlenségre tör. Ez persze lényegesen többet követel, az algoritmikus problémák megoldásánál, de ebben rejlik a dolog szépsége is. Kódmajomból szoftverfejlesztő lesz. Vagy kódcowboy rosszabb esetben... :)
Egész ember kívánsz lenni és rájössz, ez a feladat eleve egész embert kíván. Nem lehet finnyáskodva csak az egyik lábadat bedugni a vízbe, egyből fejest kell ugrani bele. Persze egyre jobban élevezed a dolgot, ha már benn vagy!
Ennek az ugrásnak a története ez a blog, és ezen keresztül próbál betekintést nyújtani az ipar boszorkánykonyhájába.
Az indie, azaz independent, független kultúrának, azon belül is a szoftverfejlesztésnek komoly bázisa alakult ki az elmúlt években, főleg a hozzám is igen közelálló játékfejlesztés területén. Az így készülő művek körülbelül úgy viszonyulnak az IT ipar termékeihez, mint kézműves tárgyak a gyárihoz, a játékok például általában túlmutatnak a puszta szórakoztatáson, tudatosan próbálnak képviselni kulturális értékeket is.
Szó sincs róla, hogy ellenérzéseket táplálnék a professzionális, illetve üzleti alapon működő IT-szektorral szemben, a gyakorlatban ez a két világ szinte teljes átfedésben áll ami a résztvevőket illeti, miközben sok szempontból remekül ki is egészítik egymást. Nem is igazán lehet beszélni az egyikről anélkül, hogy ne említenénk meg a másikat, a kezdetben kislétszámú fejlesztéseknél sem ritka a közösségi támogatás és/vagy a startuposodás útján kieszközölt profilváltozás. Ez van mikor a hobbi egyszerre professzió is.
Ez a blog a független kísérleteim mentén alakul majd, de ezt inkább csak laza szervezőelvnek mondanám ami semmiképpen sem fogja redukálni, maximum inspirálni az itt közreadott posztok tematikáját.
Lesz szó indie kultúráról, web- és játékfejlesztésről, aktualitásokról, keretrendszerekről, a tágabb értelemben vett IT-szektorról, kütyükről, videójátékokról, programozási technikákról, algoritmusokról, programnyelvekről, könyvekről, marketingről, társasjátékokról, macskákról, művészetről, science-fictionről, grafikáról, a taoról, humorról, szubjektív élményeimről vagy az engem foglalkoztató problémákról és minden bizonnyal még sok minden másról is.
Nem elég tehát, hogy programozó vagyok, de mostantól ráadásul még blogger is...
