Sci-fit írni úgy, mint Zsoldos

Ez ám a feladat...

2017. december 06. - Indie Crawford

Zsoldos Péter, magyar science-fiction szerző
Zsoldos Péter

Régóta tartozom már magamnak és nektek is ezzel a poszttal... A science-fiction soha nem látott népszerűségnek örvend, a fantasy-val karöltve mondhatni, hogy meghatározzák a korszakot. A sci-fi a szingularitás felé való rohanás az újabb és újabb technológiai forradalmak kísérőjelensége és ösztönzője egyszerre. Asimov, Lem, Arthur C. Clarke, Philip K. Dick, Ray Bradbury, Frank Herbert, Douglas Adams... A sort jó hosszan lehetne folytatni és mára már azoknak is ismerősen csenghetnek a nevek, akiket koránt sem hoznak lázba a Robotika Törvényei, vagy a Végső Válasz*, illetve akiknek gőzük sincs, hogy kell kiejteni (nem hogy leírni) azt, hogy Kwisatz Haderach. Egy fénykardot manapság talán már bárki meg tud különböztetni egy térhajtóműtől, mégis meglepve, sőt már-már felbőszülve tapasztalom, hogy még a sci-fi iránt amúgy érdeklődő ismerőseim körében is milyen kevéssé ismert a magyar klasszikus, Zsoldos Péter neve.

Rajhona Ádám a Feladat című Zsoldos Péter műv alapján készült magyar tudományos fantasztikus filmben

Nagy nekibőszülésem lenyomataként megpróbálom röviden ismertetni a szerzőt, aki szerves részét képezi nemcsak a science-fictionről alkotott képemnek, de identitásomnak is azóta, hogy apám kezembe nyomta Zsoldos főművének nyitó kötetét, a Viking visszatért.

Zsoldos 1930-as születésével, felnőve a science-fiction hőskorában találta magát. Már gyerekkora óta írói ambíciókat dédelgetett, és többféle természettudomány iránt is érdeklődést mutatott, ám végül zeneszerzést tanult, és 1956 vészterhes tavaszán kóruskarnagyi és zenetanári képesítést szerzett. A Magyar Rádiónál helyezkedett el, mint zenei szerkesztő és riporter, majd pszichológiát kezdett hallgatni, de 1957 után már foglalkozott tudományos-fantasztikus irodalommal is.

A Viking visszatér, eredeti, 1963-as kiadás, Móra Kiadó
A Viking visszatér, új kiadás, 2017, Metropolis Media
Új kiadás: A Viking visszatérvisszatér

Írói hozzáállására saját bevallása szerint komoly hatást gyakorolt a zenei szerkesztés. Ez talán Ellenpont c. regényében érhető legtisztábban tetten, de minden művére jellemző egy olyasfajta magával ragadó ritmusérzék, lüktetés, mely évszázadok alatt kimunkált technikát sejtet: a zenei formát. Nem meglepő, hogy a 80-es évek híres, magyar instrumentális / prog-rock zenekara, a Solaris szám-, sőt albumcímnek is választotta olykor Zsoldos műveit.

Ellenpont, Zsoldos Péter science-fiction a Mesterséges Intelligenciáról

Műveinek csekély száma feltűnő ellenpontját képezi egy másik magyar klasszikus, Nemere István rekord nagyságú életművének. Zsoldos pszichologizáló, hősei (olykor gépi) gondolatait elénk táró stílusa mellett a realista / hard sci-fi vonal fedezhető fel írásaiban, melyek együttesen egy sajátosan átélhető, magával ragadó elegyet képeznek. Művei könnyen befogadhatók maradnak úgy is, hogy az emberi létezés morális és szociális mélyrétegeiben indulnak felderítő útra. Témaválasztásai alapján rendkívül progresszív szerzőként tarthatjuk számon. Hol a mesterséges intelligencia belső vívódását mutatja be érzékletes és egyedi módon (Az Ellenpont / 1973), hol a mienkkel párhuzamos csillagrendszerekben lezajló evolúciót és társadalomfejlődést, valamint a történelem és az egyén viszonyát vizsgálja (Viking-trilógia / 1963-1988), hol pedig a különálló tudatok gépi interfész segítségével való összekapcsolódását, sőt összeolvadását veti föl, egy már-már pszichodelikus kalandba adva betekintést (A Feladat / 1970). Ez utóbbi könyvéből mini-sorozat is készült Rajhona Ádám főszereplésével, Várkonyi Gábor rendezésében a 70-es évek derekán, amit már csak annak zenéje, díszletei miatt is érdemes felkutatni, ha a szerzőt / rendezőt / színészt nem ismervén nem keltené fel már elsőre érdeklődésünket a dolog. Ebből a kultikus regényből remek képregény adaptáció is született, Sebők Imre tollából, amit ha valaki megszerez nekem karácsonyra, az azon nyomban vendégem egy posztra!

Sebők Imre képregényborítója, Zsoldos, A Feladat c. regényéhez
Karira jöhet: Sebők Imre képregénye, Zsoldos Péter regénye alapján

Fő műve, a Viking-trilógia kiemelésre érdemes, mivel ifjúsági könyvként, kalandregényként, (fiktív) történelmi regénysorozatként és komoly science-fictionként is egyaránt megállja a helyét, ami nem apró bravúr. Imádtam ugyan az Egri csillagokat, azonban a Távoli tűz kötetei még inkább felvillanyoztak abban a korban, az Egri csillagokkal ellentétben viszont a Távoli tüzet nem tudtam kinőni! Persze buta, az almát a körtével való összehasonlítás Gárdonyi történelmi regényét Zsoldos tudományos-fantasztikus művéhez hasonlítani, de a személyes példa talán mutatja mennyire jó érzékkel megkomponált írásról is van szó. Ha szívesen játszottál jó egy évtizede az Age of Empires vagy a Civilization játékokkal, vagy kedveled az Indiana Jones történeteket, a Trónok harcát, vagy akár a már említett Egri csillagokat, akkor egész biztos, hogy a több mint 50 éve megjelent Viking visszatér, a Távoli Tűz és az Utolsó kísértés kötetek sem fognak hidegen hagyni. A feljebb látható, eredeti 1963-as Móra kiadású első rész, az égitestekkel és a rakétával esztétikailag is nagyon eltalált, kalandra hívó kötet.

A sorozat első része, a Viking visszatér címet viselő némileg elválik az azt követő kettőtől. Nem csak a karakterek, de a történet kerete is paradigmaváltásokon mennek keresztül az első kötet után, így mindenképp érdemes fölcsapni a második, Távoli tűz című könyvet is. Ugyanannak a sztorinak a folytatásáról van szó, mégis egészen új távlatok nyílnak meg benne. Érdekesség, hogy a trilógia zárókötete az Utolsó kísértés, 25 évvel az első könyv megjelenése után, nem csak a főhős Gregor Man történetének, de Zsoldos Péter írói pályájának is a végét jelenti. Bár előkészületben volt még két regénye, melyek közül az egyik talán épp a trilógiát szőtte volna tovább, de 97-es halálával ezek sorsra sajnos megpecsételődött.

Zsoldos Péter: Az utolsó kísértés

Munkája elismeréséül halálának évében egyesületet és irodalmi díjat alapítottak hívei. Előbbi az általa megálmodott város után az Avana nevet viseli, míg a díj magáról az íróról kapta a nevét és a legrangosabb science-fiction irodalmi elismerésnek számít hazánkban.

Zsoldos Péter arcképe

A Galaktikát is jegyző Metropolis Media hívogató, minimalista designnal, új sorozatban kezdte el kiadni az idén 20 éve elhunyt szerző műveit (lásd a képeket alább). Decemberi posztként én sem hagyhatom ki a ziccert, hogy nem csak, hogy ajánljam, de egyenesen karácsonyi ajándék ötletként is finoman utaljak ezekre a könyvekre, hiszen több korosztály számára is jó választás lehet. Zsoldos Péter munkássága a science-fiction kánon és a magyar kultúrkincs megkerülhetetlen részét képezi, de persze önmagában nem ezért venném fontolóra kötelező olvasmánnyá tenni műveit, hanem mert érdekesek, szórakoztatóak, (csillag)kaput jelenthetnek az irodalom felé a fiatalabbaknak, ugyanakkor felnőttként is fontos adalékul szolgálhatnak emberi minőségünk megértéshez.

Zsoldos Péter újra kiadva, Metropolis Media
Zsoldos Péter újra kiadva, Metropolis Media

A bejegyzés trackback címe:

https://indiecrawford.blog.hu/api/trackback/id/tr9313411917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyikk 2017.12.07. 08:13:56

A Viking-trilogia valoban remekmü, sokadjara is szivesen olvasom. Szuper sorozatot lehetne belöle forgatni, sokkal inkabb ez, mint a viszkis.

Guszty 2017.12.07. 09:03:32

Érdekes, hogy az Ellenpontot először nagyon fiatalon olvastam, és nem tetszett. 20-on évesen újra elolvastam, és teljesen magával ragadott. Sokáig kellett várni a Viking-trilógia harmadik kötetére, hiszen a Távoli tűz nyitva hagyott sok kérdést, látszott, hogy lesz folytatás. Nagyon sajnáltam, hogy nem tudott folytatódni a sorozat, lehetett volna továbbfűzni a történetet.

AtomCamel 2017.12.07. 09:08:15

Húúú... köszönöm ezt a posztot!

Most döbbentem rá, hogy gyermekkorom egyik legmeghatározóbb számítógépes játék-zeneszerzője, a főként Commodore 64 -en nagyon nagyot alkotó Rob Hubbard egyik ikonikus műve, a Warhawk, az bizony feldolgozás... John Keating - The Unknown Planet -t írta át....

Nos: az eredeti jobb :-) :-) (Pedig mennyire odavoltam a Warhawk -ért.... :-( )

Ha valakit érdekel:
Rob Hubbard - Warhawk: youtu.be/xoM0Q7DkSbk
John Keating - The Unkown Planet: youtu.be/A4Dz40lX7Bc?t=90

-

Egyébként, nekem gyerekként több Zsoldos könyvem is volt, de olyan fiatalon nem tudtam kellően értékelni. Nekem nehéz volt. (kb. 10 évesen) Nemere - az jöhetett! Voltam is vagy 4-5 író-olvasó találkozón, ahol találkozhattam vele, előadást tartott, dedikált. Aztán, kb. 15-16 éves koromra kinőttem belőle - már nem tudtam kezembe venni a könyveit. (De gyerekkorom olvasmányélményeit rendesen meghatározta :-) :-) )
Zsoldos szegény, meg elfelejtődött...
Így most, a posztod hatására, előkeresem és elolvasom azt, amit fellelhetek tőle. :-)

Nagyon-nagyon köszönöm a posztot!!!!!!!!!! :-)

SzocsO 2017.12.07. 09:15:10

A Távoli tűz a sci-fi világirodalom legjobb 5 alkotása között van, és ebben semmi túlzás nincs. Az eddigi életemben az egyik legnagyobb hatású könyv. Örülök ennek a cikknek, Zsoldos megérdemli, hogy minél többet tudjunk róla.

Jóska Pista 2017.12.07. 09:58:53

Bocs, de az Ellenpont nem egy párhuzamos csillagrendszerben játszódik, hanem a Naprendszerben. A Feladat ellenpontja. Több értelemben is.

Tristee 2017.12.07. 10:49:41

A Viking visszatér és még inkább a Távoli tűz remek, a kettő közül az előbbit lehetne egyszerűbben megfilmesíteni, a második rész megfilmesítve, néhány milliárd forint árán, világsiker lehetne, azaz többet hozna, mint vinne.

Az utolsó kísértés viszont azt jelzi, hogy Zsoldos Péter nem talált kiutat, jó lezárást, ezért fordult jobb híján a földönkívüli élet - UFO - pszichologizáló vonalhoz, ami teljesen idegen test az előbbi két könyv lényegéhez képest.

$pi$ 2017.12.07. 11:14:40

Zsoldos minden könyve remekmű. Nekem az "Ellenpont" a kedvencem, de a többi is nagy. Bárcsak több könyvet írt volna. :)

Duplaxiii 2017.12.07. 11:39:35

Köszönöm!
Megmelengetted a szívem!
(Sajnos akik ismerjük, imádjuk, akik nem és akiknek ez az írásnak szólnia kellene, számukra nem hiszem, hogy értelmezhető az egész...)
Nekem a Feladat a csúcs!
Igen, tudom, ez a legösszetettebb, a leglassabb is, így a klasszikus scifi-t szeretőknek nem a szíve csücske.
De abban van a legtöbb valóságos mondanivaló, társadalmi fikció.
A korai tévésorozat "vontatottsága" is megbélyegezte a remekművet.
Vegyük figyelembe a technika, a társadalmak mai állapotát, nem utalt már akkor rengeteg, ma más létező dologra?
Nem kell UFO meg ürharc egy igazi scifihez!
Fred Hoyle A fekete felhő-je is pontosan bemutatta, mi várható a társadalmakban egy-egy feldolgozhathatatlan helyzetben!
Hoyle és Elliot Andromédája évtizedeket vetített előre!
Michael Crichton Androméda törzs-e vagy Átprogramozott embere nem a mai valóságra utal?
Zsoldos Péter pontosan ezt a vonalat követte, minőségi és elgondolkoztató írásai nekünk alapot jelentenek, hogy a fiataloknak a SW 128. része a menő? Női férfikkel és más globalizált propagandákkal?
Ezen már nem lehet változtatni.
Csak ne jöjjön el, amit Bradbury a Fahrenheit 451-ben jósól(t)...
Ne kelljen Zsoldos Pétert magolni az erdőben, mert a minőségével gátolja a közhelyszerű poluparista világot.

Duplaxiii 2017.12.07. 11:40:41

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Birka! Sehol egy libsizés? Mi történt?
Csak vicceltem, örülök, hogy neked is ezt jelenti Zsoldos Péter!

Duplaxiii 2017.12.07. 11:46:07

@AtomCamel:
Nemerével nem ez a baj.
Voltak neki is jó regényei, igaz tényleg a fiatalabbak számára élvezhetők.
Nemere azonban (gondolom anyagi érdekből) elfordult a scifi-től és a összeesküvés elméletek, a paranormális dolgok "foglalkoztatják".
Ma a bulvár hasít, abban van a pénz, Nemere jól számolt, a "lapos a Föld" gondolattal több mű adható el, mint a földalakúval.

bervas · http://mt10.blog.hu 2017.12.07. 12:05:02

Zsoldos Péter könyvei mellé oda tartoznak Botond-Bolics György könyvei is a polcon.

strikt 2017.12.07. 12:18:07

Kitűnő hasonlat az Age of Empires és a Civ-vel való párhuzam. A "Távoli tűz" valóban az egyik sci-fi amit valaha olvastam.
Köszönöm a posztot

ijontichy 2017.12.07. 12:18:17

"A science-fiction soha nem látott népszerűségnek örvend" Na! Azért a klasszikusok idején se volt piskóta. ;-)

Nagyon gyerek voltam (tán éppcsak 10+ körül), amikor először olvastam a "Feladatot" (az első Zsoldos könyvem). Elsőre nem is értettem meg.
Igen, az Utolsó kísértés szinte kívánta a folytatást. Bárhogy is, szép életművet hagyott ránk.

Atisoft 2017.12.07. 12:18:51

Volt még egy nagyon érdekes könyve, aminek mindig vártam, hogy lesz-e folytatása:
"A holtak nem vetnek árnyékot"
Nagyon izgalmas, és még bőven volt benne lehetőség!
Kár, hogy nem folytatta :(

Atisoft 2017.12.07. 12:19:40

Volt még egy nagyon érdekes könyve, aminek mindig vártam, hogy lesz-e folytatása:
"A holtak nem vetnek árnyékot"
Nagyon izgalmas, és még bőven volt benne lehetőség!
Kár, hogy nem folytatta :(
Amúgy imádom a műveit!
Az "Ellenpont"-hoz nagyon hasonló Mónus Miklós: Ő és Az című regénye!

tapangász 2017.12.07. 12:32:50

Ez a trilógia az, amit arra a bizonyos lakatlan szigetre magammal vinnék.

Pirx 2017.12.07. 13:52:16

@Atisoft: Nekem a Holtak.. eléggé fura. Jellemző, hogy most elsőre nem is Zsoldos ugrott be róla. Pedig ő írta.

Pirx 2017.12.07. 13:55:03

@Duplaxiii: Dehogynem a szívecsücske a sci-fi kedvelőknek a Feladat. Szerintem a maga nemében nagyon jó. Nemrég...khm...megtaláltam a TV sorozatot, újra megnéztem. Majdnem jó. OK! A díszletek ma már nem állják meg a helyüket, de a történet nagyon jó. Méltó a Clarke-Lem-Asimov trióhoz!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.07. 14:08:41

@Pirx:

Mit? Az igazságot? Nehezen bírom a hazugságot, bevallom.

Pirx 2017.12.07. 14:27:44

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Meg tudod nekem magyarázni, hogy kit érdekel bármiféle politikai irányultsága egy szerzőnek, aki nem politikai műveket ír?
Egy pillantra normális ember voltál. De csak egy pillanatra.

TheSaurus 2017.12.07. 14:46:04

Létezik a trilógia 2,5. kötete is:
Egyszer a Keletiben egy könyvárusnál megláttam Az Anteus fénye című könyvet. Gyanús volt, megvettem. Olyan, mintha Zsoldos lenne, de valószínűleg mégsem ő írta. Viszont a könyvön nincs semmi jelzés, hogy ki, mikor, és egyáltalán.
Aztán megtaláltam az Interneten is: azanteusfenye.blogspot.hu/
A blogot egy bizonyos Gregor Man jegyzi, de ez sem magyaráz meg mindent. Sőt. :)

(Kedvenc Zsoldosaim rangsora: Ellenpont, Távoli tűz, A Viking visszatér, A feladat, A holtak nem vetnek árnyékot, Az utolsó kísértés. Az utolsó kettőt inkább nem szeretem, de akkor is Zsoldos.)

Pirx 2017.12.07. 14:58:07

@TheSaurus: Beleolvastam, biztos, hogy nem Zsoldos írta. De nem rossz egyáltaláln. De a neten csak ennyi van?

kennimekkormikk 2017.12.07. 15:01:07

Pirx: a szívemből szóltál.
Lem - Zsoldos - Asimov - Clarke
Hozzátenném még: Bradbury, Calvino, Borges...
Gyerekkoromban nagyon szerettem Botond-Bolicsot, és Q.G.Lynt, aki nem volt más, mint Kulin György, az amatőrcsillagászok védőszentje.

kennimekkormikk 2017.12.07. 15:02:41

Ja meg ott van Csernai Zoltán (akitől van egy általa dedikált könyvem)

TheSaurus 2017.12.07. 15:03:54

Hogyhogy csak ennyi? Alul van egy (nagyon látványos, zöldeskék alapon kék) link, hogy "További bejegyzések". Azzal végig lehet lapozni. Kár, hogy nincs fenn mondjuk .pdf-ben...
(Lehet, hogy színtévesztő a jóember, különben nem így állította volna be.)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.07. 15:06:10

@Pirx:

Különösen egy írónál alapvető, mi a beállítottsága.

Zsoldos minden írásból kirí, hogy egyrészt ateista, másrészt kommunista.

Persze lehet kalandregényt is olvasni a műveit, de ez szerintem az író lealacsonyítása. Neki mondanivalója volt, a kalandokban üzenet van.

Pirx 2017.12.07. 15:07:14

@kennimekkormikk: Pontosan! Jefremov, Georgíj Martinov (A Föld Nővére) Sztrugackíj fivérek...

Pirx 2017.12.07. 15:11:56

@TheSaurus: Vagy én vagyok színtávesztő :) Ugyan találtam egy "további információk" linket, de azon talán egy oldal szöveg van, nem több.
A stílusa kicsit szögletesebb, mint Zsoldosnak. Zsoldos nem esik ki a szerepből, nincsenek olyanok, mint ebben:
" – Én is félek – mondtam gondterhelten. Upatu szörnyülködve cuppantott. Hogyan félhet az Isteni Úr? Szúrósan ránéztem, aztán visszafordultam Akzarihoz."
Valahogy nekem példul ez a mondat nagyon nem Zsoldos. Ugyan benne van sokminden, de valahogy hamisan cseng.
"

AtomCamel 2017.12.07. 15:18:47

@Duplaxiii: Egyetértek veled, sőt! - de nem akarom tovább ragozni :-) mert ez a poszt nem erről szól :-)

FayRodisz 2017.12.07. 15:38:38

Azért maradjunk abban, kis hazánkban nem Zsoldos volt az egyetlen aki jó scifiket írt.

"Az Ariel megérkezett"

Kinek megy gugli nélkül?

És ne feledjük névadó gazdámat se... bár ő nem magyar volt.

FayRodisz 2017.12.07. 15:42:09

Megnéztem, a gugliprofesszoroknak sem lesz egyszerű dolga.

Gazz 2017.12.07. 15:43:53

Zsoldos világszínvonalon alkotott, a legnagyobb magyar Sci Fi író.
A távoli tűz egy olyan könyv, amit akár ötször is elolvashatsz, nem fogod megunni.

PagoX 2017.12.07. 16:03:16

A Feladat tévés feldolgozásában van, amikor egyhuzamban húsz percen keresztül aláfestő zeneként Pink Floyd szól. Elképzelhetitek, mit éreztek a rajongók, az akkor szinte elérhetetlen zene hallatán. Az alkotók is simán kijátszották az akkori a cenzúrát.
A Távoli tűz maga a világszínvonal, még most is. Igazi hard scifi sorozatot lehetne készíteni belőle.

TheSaurus 2017.12.07. 16:04:36

@Gazz: Én valahol 50 és 100 között tartok vele, és nem unom. Mondjuk '73 óta volt időm.

@Pirx: Nálam bejövöget az összes. Kicsit tényleg sűrűbb is, érdesebb is, mint az eredeti Zsoldos, de a semminél azért jobb.

TheSaurus 2017.12.07. 16:17:22

@FayRodisz: A Galaktika urai? Kicsi II. világháborús utánérzésű néhol, de szódával elmegy.
Jefremovot viszont inkább hagyjuk, és nem azért, mert komenista lett volna.
Az megvan, amikor a 2. Galaktikában Jefremov hősei a szintén ott megjelent amerikai novellát ekézik, továbbá a felfedezett fluoralapú lényeknek azt javasolják, hogy álljanak át az oxigénalapra, mert mi sem egyszerűbb...?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2017.12.07. 16:19:43

Zsoldos zseniális, nagyon nagy kedvenc. Gyerekként én is belefutottam a Feladatba, amit akkor abba is hagytam (érdekes, de így jártam A halhatatlanság halálával is Asimovtól), hogy aztán később nagy örömmel fedezzem fel újra.
Tényleg világszínvonalú író volt. Sajnos pont akkoriban találtam rá, amikor abbahagyta az írást a rendszerváltás környékén. (Azt nem tudtam, hogy volt két regénye is előkészületben.)
Az utolsó kísértés amúgy elég nagy csalódás volt, a Távoli tűz lenyűgöző világa után hihetetlen elvárásokkal kezdtem bele, de nem volt jó, nem is tűnt őszintének. (Érdekes amúgy, hogy a Távoli tüzet hamarabb olvastam, mint a Vikinget, nagyon érdekes volt úgy olvasni, hogy tudtam, mi a "folytatás".)

erkölcsi hulla 2017.12.07. 16:35:44

...vagy, ha igazi scifire vágytok, olvassatok Simmonst, vagy I. Banks -t, vagy Alastair -t vagy Pk Dicket.

TheSaurus 2017.12.07. 16:39:49

@erkölcsi hulla: Esetleg Szathmárit (Kazohinia, Gépvilág), bár az nem annyira sci-fi, viszont társadalomkritikailag (is) kihagyhatatlanok.

FayRodisz 2017.12.07. 16:52:34

@TheSaurus:

Azért vannak itt olvasott emberek is.

Kaszás könyve azért messze van a II. Vilhábtól.

Jefremovot mint mindent mást úgy kell olvasni, hogy elvonatkoztatsz az írója földrajzi és azon belül politikai hovatartozásától. Ne haragudj, de az jutott eszembe rólad amikor a 80-as évek elején készült Robin Hood orosz műremekéről valami nagyjából a birka szellemi mélységeiben tengődő magát kritikusnak képzelő firkász azt írta, hogy az a baja, hogy nem tükrözi a jelen állapotokat. Nem is kell.

TheSaurus 2017.12.07. 17:06:01

Kaszás némelyik novellájában csak be kellett volna helyettesíteni az űrt a tengerrel, az űrhajót valamelyik USS-egységgel, de ez az én véleményem. ;)

Jefremovot meg tényleg őszinte rajongással kezdtem olvasni tizenévesen ('80 előtt), de nem jött be, na. Bocs.
Ellenben ami ma is egyik kedvencem: Sztrugackijék: Nehéz istennek lenni / A hétfő szombaton kezdődik. Hm?

TheSaurus 2017.12.07. 17:15:36

Update, Olvasott Kollégák!

Az Anteus fénye blogon az imént az alábbi bejegyzés ugrott fel:

"Üdv, Hölgyek és Urak!

Véletlenül láttam meg az Indexen a Zsoldos-rajongók bejegyzéseit.
Tényleg nem könnyű a html-eket szemezgetni, ezért itt a link a letölthető pdf-hez.
Gregor Man

Ha lassú a letöltés, az azért van, mert a Prometheus átjátszóadóján keresztül jön, 11 fényévről. ;)

drive.google.com/open?id=1TXrOcoifLRLVRetnmDLIQW5IJlKmEWHN
"

Before · http://azbeszt.blog.hu 2017.12.07. 17:21:58

@erkölcsi hulla: ez meg mire jó?

@TheSaurus: :)) Vannak még jófej emberek!

króm nickel 2017.12.07. 19:30:33

@TheSaurus:
Elolvastam az "Anteus fénye" blogot, egész jó. Remélem, az alkotója nem hagy fel az írással...

TheSaurus 2017.12.07. 19:36:08

Egyrészt könnyű lehetett továbbvinni egy történetet, a már kész világban és szereplőkkel, másrészt meg iszonyú nehéz megtartani azt a hangulatot és stílust. Szerintem se rossz, de lehetne hosszabb is. :(

Gazz 2017.12.08. 11:14:24

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Áhá, már értem. Szóval akkor gyakori alkalmazásával tulajdonképpen csak próbálod immunizálni magad ellene.

Pirx 2017.12.08. 11:19:23

@TheSaurus: Szuper! Letöltöttem, megy is a könyvolvasóra!
süti beállítások módosítása