
Régóta tartozom már magamnak és nektek is ezzel a poszttal... A science-fiction soha nem látott népszerűségnek örvend, a fantasy-val karöltve mondhatni, hogy meghatározzák a korszakot. A sci-fi a szingularitás felé való rohanás az újabb és újabb technológiai forradalmak kísérőjelensége és ösztönzője egyszerre. Asimov, Lem, Arthur C. Clarke, Philip K. Dick, Ray Bradbury, Frank Herbert, Douglas Adams... A sort jó hosszan lehetne folytatni és mára már azoknak is ismerősen csenghetnek a nevek, akiket koránt sem hoznak lázba a Robotika Törvényei, vagy a Végső Válasz*, illetve akiknek gőzük sincs, hogy kell kiejteni (nem hogy leírni) azt, hogy Kwisatz Haderach. Egy fénykardot manapság talán már bárki meg tud különböztetni egy térhajtóműtől, mégis meglepve, sőt már-már felbőszülve tapasztalom, hogy még a sci-fi iránt amúgy érdeklődő ismerőseim körében is milyen kevéssé ismert a magyar klasszikus,

Nagy nekibőszülésem lenyomataként megpróbálom röviden ismertetni a szerzőt, aki szerves részét képezi nemcsak a science-fictionről alkotott képemnek, de identitásomnak is azóta, hogy apám kezembe nyomta Zsoldos főművének nyitó kötetét, a Viking visszatért.
Zsoldos 1930-as születésével, felnőve a science-fiction hőskorában találta magát. Már gyerekkora óta írói ambíciókat dédelgetett, és többféle természettudomány iránt is érdeklődést mutatott, ám végül zeneszerzést tanult, és 1956 vészterhes tavaszán kóruskarnagyi és zenetanári képesítést szerzett. A Magyar Rádiónál helyezkedett el, mint zenei szerkesztő és riporter, majd pszichológiát kezdett hallgatni, de 1957 után már foglalkozott tudományos-fantasztikus irodalommal is.


Írói hozzáállására saját bevallása szerint komoly hatást gyakorolt a zenei szerkesztés. Ez talán Ellenpont c. regényében érhető legtisztábban tetten, de minden művére jellemző egy olyasfajta magával ragadó ritmusérzék, lüktetés, mely évszázadok alatt kimunkált technikát sejtet: a zenei formát. Nem meglepő, hogy a 80-es évek híres, magyar instrumentális / prog-rock zenekara, a Solaris szám-, sőt albumcímnek is választotta olykor Zsoldos műveit.

Műveinek csekély száma feltűnő ellenpontját képezi egy másik magyar klasszikus, Nemere István rekord nagyságú életművének. Zsoldos pszichologizáló, hősei (olykor gépi) gondolatait elénk táró stílusa mellett a realista / hard sci-fi vonal fedezhető fel írásaiban, melyek együttesen egy sajátosan átélhető, magával ragadó elegyet képeznek. Művei könnyen befogadhatók maradnak úgy is, hogy az emberi létezés morális és szociális mélyrétegeiben indulnak felderítő útra. Témaválasztásai alapján rendkívül progresszív szerzőként tarthatjuk számon. Hol a mesterséges intelligencia belső vívódását mutatja be érzékletes és egyedi módon (Az Ellenpont / 1973), hol a mienkkel párhuzamos csillagrendszerekben lezajló evolúciót és társadalomfejlődést, valamint a történelem és az egyén viszonyát vizsgálja (Viking-trilógia / 1963-1988), hol pedig a különálló tudatok gépi interfész segítségével való összekapcsolódását, sőt összeolvadását veti föl, egy már-már pszichodelikus kalandba adva betekintést (A Feladat / 1970). Ez utóbbi könyvéből mini-sorozat is készült Rajhona Ádám főszereplésével, Várkonyi Gábor rendezésében a 70-es évek derekán, amit már csak annak zenéje, díszletei miatt is érdemes felkutatni, ha a szerzőt / rendezőt / színészt nem ismervén nem keltené fel már elsőre érdeklődésünket a dolog. Ebből a kultikus regényből remek képregény adaptáció is született, Sebők Imre tollából, amit ha valaki megszerez nekem karácsonyra, az azon nyomban vendégem egy posztra!

Fő műve, a Viking-trilógia kiemelésre érdemes, mivel ifjúsági könyvként, kalandregényként, (fiktív) történelmi regénysorozatként és komoly science-fictionként is egyaránt megállja a helyét, ami nem apró bravúr. Imádtam ugyan az Egri csillagokat, azonban a Távoli tűz kötetei még inkább felvillanyoztak abban a korban, az Egri csillagokkal ellentétben viszont a Távoli tüzet nem tudtam kinőni! Persze buta, az almát a körtével való összehasonlítás Gárdonyi történelmi regényét Zsoldos tudományos-fantasztikus művéhez hasonlítani, de a személyes példa talán mutatja mennyire jó érzékkel megkomponált írásról is van szó. Ha szívesen játszottál jó egy évtizede az Age of Empires vagy a Civilization játékokkal, vagy kedveled az Indiana Jones történeteket, a Trónok harcát, vagy akár a már említett Egri csillagokat, akkor egész biztos, hogy a több mint 50 éve megjelent Viking visszatér, a Távoli Tűz és az Utolsó kísértés kötetek sem fognak hidegen hagyni. A feljebb látható, eredeti 1963-as Móra kiadású első rész, az égitestekkel és a rakétával esztétikailag is nagyon eltalált, kalandra hívó kötet.
A sorozat első része, a Viking visszatér címet viselő némileg elválik az azt követő kettőtől. Nem csak a karakterek, de a történet kerete is paradigmaváltásokon mennek keresztül az első kötet után, így mindenképp érdemes fölcsapni a második, Távoli tűz című könyvet is. Ugyanannak a sztorinak a folytatásáról van szó, mégis egészen új távlatok nyílnak meg benne. Érdekesség, hogy a trilógia zárókötete az Utolsó kísértés, 25 évvel az első könyv megjelenése után, nem csak a főhős Gregor Man történetének, de Zsoldos Péter írói pályájának is a végét jelenti. Bár előkészületben volt még két regénye, melyek közül az egyik talán épp a trilógiát szőtte volna tovább, de 97-es halálával ezek sorsra sajnos megpecsételődött.

Munkája elismeréséül halálának évében egyesületet és irodalmi díjat alapítottak hívei. Előbbi az általa megálmodott város után az Avana nevet viseli, míg a díj magáról az íróról kapta a nevét és a legrangosabb science-fiction irodalmi elismerésnek számít hazánkban.

A Galaktikát is jegyző Metropolis Media hívogató, minimalista designnal, új sorozatban kezdte el kiadni az idén 20 éve elhunyt szerző műveit (lásd a képeket alább). Decemberi posztként én sem hagyhatom ki a ziccert, hogy nem csak, hogy ajánljam, de egyenesen karácsonyi ajándék ötletként is finoman utaljak ezekre a könyvekre, hiszen több korosztály számára is jó választás lehet. Zsoldos Péter munkássága a science-fiction kánon és a magyar kultúrkincs megkerülhetetlen részét képezi, de persze önmagában nem ezért venném fontolóra kötelező olvasmánnyá tenni műveit, hanem mert érdekesek, szórakoztatóak, (csillag)kaput jelenthetnek az irodalom felé a fiatalabbaknak, ugyanakkor felnőttként is fontos adalékul szolgálhatnak emberi minőségünk megértéshez.

