Mértéktelenül intelligens csapatunk ismét új szerzővel bővül! Agy Spencer barátunk egy igazi, rendes, békebeli nerd. A 80-as években született a magyar felföldön, és volt már etológus, hacker, és deszkás. Fogadjátok szeretettel első írását, melyben az IQ tesztek milyenségét és főleg milyen nemségét tárja elénk! A szó innentől az övé.
Sokféleképpen el lehet rontani egy intelligencia tesztet, és itt most nem elsősorban a kitöltés során vétett hibákra gondolok.
Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még naiv tizenévesként úgy gondoltam, hogy megváltom a világot, és okosabb vagyok mindenkinél, írtam egy cikket, amiben kimutattam, hogy az akkor épp rendelkezésemre álló, valami olcsó könyvben talált IQ tesztben egy csomó kérdésére igazából minden válaszlehetőség helyes, csak más-más logika szerint. Az egyik kérdésben például azt kellett eldönteni, hogy melyik állat nem illik a többi közé. A pontos válaszlehetőségekre ugyan már nem emlékszem, de nagyjából annak feleltek meg, mintha a négy opció között lett volna a vakond (kisméretű, húsevő, vadon élő emlős), a kutya (nagyméretű, húsevő, háziasított emlős), a zsiráf (nagyméretű, növényevő, vadon élő emlős) és a krokodil (nagyméretű, húsevő, vadon élő hüllő) és a válasz mondjuk az lett volna, hogy a zsiráf, mert hosszú a nyaka, vagy a vakond, mert nem lát.
Később (akkor már nem gondoltam, hogy okosabb vagyok mindenkinél, pedig az IQ tesztek azt mutatták, hogy legalábbis nagyon sok embernél okosabbnak kell lennem) Stephen Jay Gould Az elméricskélt ember című könyvét olvasva kiderült számomra, hogy az ilyen jellegű hibák a komolyabb tesztekben is általánosak: amellett, hogy olykor más-más gondolatmenetet követve más-más válasz lehet megfelelő, gyakran előfordul például, hogy a teszt olyan kultúrafüggő tudást igényel, ami miatt nem mindenki indul azonos esélyekkel rajta. Gould részletesen tárgyalja az IQ tesztekkel való problémákat és visszaéléseket, ami igazán érdekes olvasmány, de én igazából most nem is ezekről a hibákról akartam írni (az újabb IQ tesztekben amúgy is igyekeznek figyelni az ilyen problémákra).
Bár a fentiek hatására természetesen én is magamévá tettem azt a közhellyé vált állítást, hogy "az IQ az, amit az IQ tesztek mérnek", azért továbbra is úgy gondoltam magamra, mint egy olyan egyénre, aki a környezeténél magasabb IQ-val rendelkezik, bármit is jelentsen ez a szám. És itt, az IQ tesztek pontszámainak értékelésekor jelenhet meg az a harmadik fajta hiba, amiről tulajdonképpen írni akartam.
Azt általában mindenki tudja, hogy az IQ tesztek úgy vannak sztenderdizálva, hogy egy átlagos ember 100 pontot kapjon rajta (bizonyos szórással, de ettől most eltekintünk). Aki 100-nál több pontot kap, az átlag feletti, aki 100-nál kevesebbet, az átlag alatti IQ-val rendelkezik. Ha valakinél mondjuk 120-as IQ-t mérnek, az illető ebből joggal levonhatja azt a következtetést, hogy ő átlag feletti IQ-val rendelkező egyén. "Mivel az átlag ember 100-as, nyilvánvaló, hogy okosabb vagyok a legtöbb ismerősömnél." - érvelhet magában. "Nem véletlen, hogy a többiek olyan sok butaságot gondolnak a világról. Ebből is látszik, hogy nekem van igazam: ők egyszerűen nem elég IQ-sak, hogy átlássák a dolgokat. Nézzünk csak körül, itt vannak a szomszédok, az iskolatársak, a maguk 100-as IQ-jukkal, és itt vagyok én, 120-szal - hát mindig is éreztem, hogy jobb vagyok a többieknél!"
A probléma ezzel a gondolatmenettel az, hogy az IQ tesztek nem az ismerőseid, nem az egészséges, normális anyagi körülmények között élő egyének felmérésével lettek sztenderdizálva, és az ő átlagos IQ-juk valójában nem is 100. Ez utóbbi átlagot a teljes populációban mérik, amiben szerepelnek iskolázatlan mélyszegények, mentális rendellenességgel születettek, és szerzett neurológiai betegséggel élők is. Ha ezeket a csoportokat mind kizárod a mérésből, az átlagos IQ jelentős mértékben megemelkedik, és könnyen kiderülhet, hogy amit te nagyon jó teljesítménynek gondoltál, az csak egy teljesen szokványos pontszám az egészséges, normális anyagi körülmények között élő emberek, azaz az ismerőseid között. A "magas" IQ sok esetben csak annyit jelent, hogy a családod nem nyomorgott gyerekkorodban és nem vagy súlyosan beteg, de egyúttal nem vagy okosabb sem, mint egy átlagos egészséges környékbeli. Így már rögtön kevésbé hangzik olyan jól, nem?
Nem mintha olyan sok időt töltenék az IQ teszteken való gondolkodással, de érdekes módon a fentiek csak akkor tudatosultak bennem, amikor a párom egy vizsgálathoz 20 egészséges és 20 neurológiai problémával rendelkező beteggel vette fel ugyanazt a (15-ös szórású skálával dolgozó) IQ-(rész)tesztet. Az egészséges személyek (bár köztük is volt olyan, aki 100 alatt teljesített) 110-es átlagot, a betegek 100-as átlagot értek el.
Az, hogy egy ilyen tapasztalatra volt szükségem ahhoz, hogy megfelelően értelmezzem az IQ pontokat, arra utal, hogy jobban is kihasználhatnám azt a fene nagy IQ pontszámot, amit kaptam az élettől, azért vigasztal a tény, hogy még így is elég magas az IQ-m ahhoz, hogy jóval az ismerőseim átlaga felett maradjak. Persze az is lehet, hogy ez többet mond el barátkozási szokásaimról, mint rólam.
