A sorozat előző részei
Halál, Orgazmus, Gravitáció...
Csavaros DNS-szálak magasan az égen
Gergő, azonkívül, hogy matematikából doktorál az ELTE-n, óraadó ott illetve a BME-n, valamint a Matemorfózis ismeretterjesztő előadások szülőatyja, a (halál;orgazmus) zenekar énekes-dalszerzője, no meg a Tűfokán elnevezésű nógrádi minifesztivál egyik szervezője is egyben.
A Gergő által a (halál;orgazmus) zenekar számára írt elképesztő szövegek jelentős része – előképzettségének lenyomataként – tudományos vonatkozásokkal bír. Szerzőjük az egyes számokat kivesézve fog átrepíteni minket a tudomány-filozófia elektromos kisülésektől zajos légterén, miközben a számok születésébe és a zenekar életébe is intim betekintést nyerhetünk.
A (halál;orgazmus) megalakulása után intenzív dalszerzésbe kezdtünk. A próbákat délelőttönként tartottuk a csavargyárban az Erzsébet királyné útján, ahol a zuglói punkok próbatermei voltak. Olyan volt, mintha dolgozni járnánk, késni nem illett, komoly munka folyt. Egy hónap alatt készen lettek a későbbi Coitus lemez dalai. A zenekarnév nehezen ment.
Csankival a régi zenekarunk a Szuicid Gombócok volt, azóta ő játszott a Francis Begbieben meg a Jolanában meg a Romániában: ezek után hogyan legyünk kreatívak a névadásban? Manna Abc volt az első ötlet, mert ott vettük a reggelit a próbák előtt, aztán egy-két hétig Moderátornak gondoltuk magunkat, és a Béla is felmerült, mint lehetséges zenekarnév. Írtam is róla egy dalt.
A végleges név egy Sajnosbatár koncerten született meg a szentendrei ElevenKertben. Ferdi és Laci nagy örömmel ugráltak oda hozzám, hogy megvan a név, és olyan boldogok voltak, hogy erre nem lehetett nemet mondani. Arra persze nem emlékeznek, hogy melykük találta ki. "Tegyük zárójelbe és válasszuk el pontosvesszővel," – mondták – "hogy olyan legyen, mintha koordináták lennének." Ezzel akartak imponálni nekem, hogy legyen benne egy kis matematika. Számomra nem ezt jelenti a matematika, amint az az alábbiakból is ki fog derülni – dehát olyan boldogak voltak, hogy kitalálták a tutit.
A koncertezéssel azért akadt némi gond. Kiderült, hogy a (halál;orgazmus) az alternatív világ szerint nem zene, a punkok szerint nem punk, és az Erdős Péter halála óta eltelt húsz év még nem jelenti azt, hogy bármilyen névvel lehet koncertezni. Így minden koncerten nem várt kalandok értek minket, volt például, hogy a falu polgármestere személyesen jött el lehúzni a hangerőt. De erről majd később.
Ami a nevet illeti, sem a halál, sem az orgazmus nem obszcén szó, együtt mégis sokak számára durva hatása van, úgy érzik, hogy nem szabad kimondani. Elidegenedünk mindentől, ami természetes és szenvedélyes, ami az intenzitásával kilóg a karrier-család-kocsi-ház keretezte sávból. A szexualitással kapcsolatos jelenségekre, testrészekre normális szavaink sincsenek. Vannak gyerekes megjelölések, van az orvosi szakkifejezés, és van a durva, obszcén. A saját faszunkat nem tudjuk megnevezni pironkodás nélkül! A halálról meg már ne is beszéljünk: nem is beszélünk róla.
A név megszületése után sokszor gondolkoztam rajta, jó-e ez, és mit jelent. A jóság az persze szubjektív, kinek hogy, de a jelentési szintek sokszínűsége nem vonható kétségbe. Aki olvasta az Utas és holdvilágot vagy végignézte már, amint egy pók rituálisan megöl egy sáskát, tudhatja, miről beszélek.
Kishalálokból feltámadva (la petite mort) haladunk, menetelünk a nagyhalál felé s közben saját orgazmusaink által újrateremthetjük pont magát az életet.
A Tudathasadás két objektum, egy költői én-te pár összefonódásáról szól. Hogy mik ezek, egy túlzottan összenőtt szerelmes pár, vagy egy személy meghasadt tudatának két darabja, vagy a személyiség különböző részei: tudat és érzelem például: ezt mindenki egyéni ízléslére bízom, miután mondtam három tippet. A továbbiakban inkább az összefonódásról lesz szó.
Tehát két dolog összefonódik, kiegészítik egymást, együtt alkotják a világot. Ami az egyiken kívül van, az a másikon belül kell, legyen, más lehetőség nincs. Hogyan lehetséges ez?
A fenti videón ketten megpróbálják kivitelezni a tökéletes ölelést, de ez nem igazán sikerül nekik. Ahhoz, hogy a teljes testfelületük összeérjen, egyiküknek ki kellene nyúlnia végtelenné, úgy tudná teljesen körülölelni a másikat. A három dimenziós térben mindenképpen marad határfelületük, és így külvilágot hagynak az ő egységükön kívül.
Gondolhatunk a jin-jang jelre. Ott a fehér és a fekete összekapaszkodik, összeáll egységgé. De a probléma ugyanaz vele, mint a tökéletes ölelési kísérlettel: ketten egy körlapot alkotnak, amelyet egy körvonal határol, azon kívül pedig külvilág van. Nem zárják teljesen körbe egymást. Ráadásul az egymásba kapaszkodásuk is kissé ügyetlenül van megoldva, hiszen mindketten két darabból kénytelenek állni ahhoz, hogy stabilizálódjanak egymásban. A fekete félbe ágyazott fehér pötty annyira tartozik a fehér félhez, mint a kalinyingrádi terület Oroszországhoz, vagy Nyugat-Berlin az NSZK-hoz. Utóbbiakat legalább egy autópálya összekötötte egymással. Vagyis a jin-jang két fele esetében az az egymásba kapaszkodás ára, hogy a felek saját magukkal vesztették el a kapcsolatot.
Gondoljunk tehát valami másra, ami jobban kifejezi az egységet. Például a teniszlabdára. Két cipőtalp alakú rész eggyé összeolvad, mégpedig tökéletesen, nem hagynak határvonalat. Az ő világuk a gömbfelület, amit hézagmentesen kitöltenek ők ketten, nincsen külvilág. Az összekapaszkodásuk persze nem tökéletes. A kapcsolat megerősítéséhez kellene még egy-egy pötty magukból a társuk belsejébe, a jin-jang jelhez hasonlóan, de akkor meg az előző bekezdésben tárgyalt problémával találjuk szembe magunk.
A teniszlapba két felének az összekapaszkodása haladottabb világképet tükröz, mint a jin-jang. A jin-jang fekete-fehérje korong alakú, lapos földön él, a világ széle gyermeteg víziójának minden tünetével. A teniszlabda lényeinek azért van könnyebb dolga tökéletesen kiegészíteni egymást, mert az ő világuk már eleve önmagába záródó, nincsen pereme és nem nyúlik el a végtelenbe.
Térjünk vissza a tökéletes ölelést megkisérlő párhoz. Ők milyen világban próbálnak szerencsét? A 3 dimenziós térben, mondanánk első blikkre. Hiszen az az ő világuk, amelyben élnek. A tér, amelyben élünk, amelyben a bolygónk a Nap körül kering. Amelyben a Nap vándorol a Tejútrendszerben. A tér, amelyben még rengeteg, a tejútrendszerhez hasonló galaxis van, amelyek milliárdnyi csillagot, bolygókat, fekete lyukakat és mindenféle égitesteket tömörítenek magukba felfoghatatlan távolságokra egymástól. A tér, amelyet a relativitáselmélet óta úgy képzelünk, hogy szorosan összefonódik az idővel, anélkül nincs is értelme róla beszélni. És amely az idővel együtt egyetlen pontból keletkezett az ősrobbanás során, és azóta tágul.
Na, ez a tér, amelyben a tökéletes ölelés megkisérlői megpróbálnak a teljes felületükkel összetapadni, ez egyáltalán nem biztos, hogy a 3 dimenziós tér. Nem biztos, hogy végtelen. Lehet, hogy egy önmagába záródó valami. Mint ahogyan a gömbfelület – ellentétben például a síkkal, vagy a körlappal. A Földet is laposnak – korong alakúnak, vagyis körlapnak – képzelték valamikor, és mindenféle víziókat szőttek a széléről, amik mind szertefoszlottak, amint a Föld gömb alakúnak bizonyult.
Lehetséges valami hasonló fordulat a térrel kapcsolatban is? Hogyan tud önmagába fordulni a három dimenzió? Milyen elméleti lehetőségek vannak a tér alakjára?
Egy lehetőség a gömb, pontosabban a 3 dimenziós gömbfelület. Hasonlóan ahhoz, ahogy a 3 dimenziós golyót egy gömbfelület választja el a tér többi részétől, a 4 dimenziós térbeli 4 dimenziós golyó pereme egy 3 dimenziós gömbfelület. Ez valójában nem felület, hanem egy 3 dimenziós önmagába forduló objektum. Úgy képzelhetjük el, mintha a 3 dimenziós tér a végtelen felé önmagába hajolna, egyetlen pontba záródna össze.
És ebben a végtelenben összecsípett térben, a 3 dimenziós gömbfelületben megvalósítható a tökéletes ölelés! Két tórusz alakú test úgy össze tud kapaszkodni, hogy szétválasztani nem lehet őket, olyanok mint két láncszem. Mindeközben a teljes felületükön összeérnek és kitöltik a világukat, a 3 dimenziós gömbfelületet. Egyformák, és teljesen egymásba vannak gabalyodva, nem létezik számukra külvilág, csak az egyik a másik számára.
A sors iróniája, hogy ezt a tökéletes jin-jang jelet lerajzolni nem lehet, csak a 4 dimenziós térben lehetne megvalósítani. Emiatt teljes egészében elképzelni sem tudjuk, de különböző megközelítések segítségével meg tudjuk érteni. Vagyis megszokni. Mi többet várhatunk? Hiszen a körülöttünk lévő világ érzékelése és megértése is illúzió. Az agyunk megszokja, hogyan alkosson a szemünk által detektált elekromágneses sugarakból képet, hogyan használja fel az ebből származó információt a test részeinek irányítására és így tovább. Megszokás, semmi több.
Hogyan lehet közelebb férkőzni ehhez a tökéletes jin-jang jelhez: erről és a tér lehetséges alakjairól a szerda este 7-kor kezdődő Matemorfózison lesz szó bővebben a Gólyában.
