Nem túlzok, ha hazánk egy, a számítástechnikán túlmutató kultúrkincseként írom le a korszakot, melyről a független filmes, Matusik Szilárd legújabb alkotása megemlékezik. A Vakondok sorozat negyedik, Végigjátszás alcímet viselő tagja nem csak, hogy méltó a szintén fontos, és izgalmas témákkal foglalkozó előző részekhez, de bátran nevezhetjük a legkiforrottabbnak is mind közül. Nem filmkritikát szeretnék azonban írni, helyette röviden vázolnám a filmben kibontott, a számítógép-ipar, a játékok, valamint a magyar történelem kataklizmáinak találkozásából következő eseményeket.

Most, hogy így vagy úgy, de a budapesti olimpia budapesti olimpiáról való népszavazás ötlete lekerülni látszik a napirendről, itt az idő, hogy előhozakodjak saját, alternatív javaslatommal: Olimpiai játékokat, de videójátékokat!

[A teljes, eredeti tartalom és az extrák megtekintéséhez kattints ide]

Úgy esett, hogy hű segítőmmel és társammal a bugok elleni harcban valamint a blog arculatának megteremtőjével, Design Lindával utunk Berlinbe vezetett. Utazásunk indokai pofátlanul mentesek voltak az informatikától, de a dolgok persze gyökeres fordulatot vettek, amint értesültem a Videojáték Múzeum Számítógépes Játék Múzeum létezéséről, melyet valami külünös oknál fogva errefelé Computerspiele Museum-nak hívnak. Azonnal aktivizáltam Lindát, aki történetesen a nagyvárosi tájékozódás fekete öves mestere, és órákon belül a jeles intézmény kapuja előtt álltunk.

A legtöbb programozási nyelvet azzal a céllal hívják életre, hogy valamilyen szempontból, valamilyen új környezetben, vagy valamilyen egyéb új technológia fényében jobb, szebb, hatékonyabb, megbízhatóbb, kényelmesebb fejlesztőeszközzé váljon.

Nem így az ezoterikus programnyelveket! Ezeket inkább azért hozzák létre, hogy mások legyenek…